Szakértő

Lehet-e kütyümentes a vakáció? [videókkal]

Sikeres kezdetet tudhat maga mögött a #kikapcs – Mobil OFF, élmény ON Mozgalom. Június 26-án sajtónyilvános kerekasztal beszélgetést tartottak a Füvészkertben, ahol az érdeklődők szakértők tanácskozását hallgathatták meg arról, hogyan is kezeljük a kütyühasználatot a nyári szünetben, mik a digitális nevelés alappillérei, vagy van-e alternatív időtöltési lehetőség a képernyőkre szegeződött fiatalok számára.

A bejegyzés végén megtekinthető a teljes beszélgetésről készült videófelvétel is,
valamint a szakértőinkkel a témában készített interjúk is.

Ma, amikor a tévéreklámokban is azt látjuk, hogy üssük el az időt 7 coll simogatásával, nehéz nem elővenni a kérdéskört, vajon helyénvaló-e ez így, tehetünk-e, szabad-e ellene tennünk?

A #kikapcs – Mobil OFF, élmény ON Mozgalom partnerekkel együttműködve a „valami pluszt” nyújtó, határozottan okoseszközmentes programok szervezése mellett a következő szintre lép. A misszió olyan szakértőket is maga mellett tudhat, akik valóban tudományos alapokra helyezve keresik az optimális egyensúlyt a virtuális és a „hús-vér” valós lét között.

A Mozgalom szervezésében június 26-án lezajlott eseményen bizony arra derült fény, hogy nem is olyan egyszerű ezekre a kérdésekre választ találnunk.

Faragó Melinda, pszichológus szavaival élve nem újkeletű dologról beszélgetünk. A kütyüfüggőséget megelőzőleg a televízióval, később  a számítógéppel „ment ugyanez a cirkusz”.

 

Faragó Krisztián, kreatívigazgató vázolta, hogy ezeket az eszközöket nézve látható, hogy egyre gyorsabb az információáramlás és egyre nagyobb az információsűrűség. Villányi Gergő, digitális pszichológiai tanácsadó rávilágított, hogy agyunk, idegrendszerünk leköveti ezt, de nem ugyanebben a tempóban.

Alkalmazkodó idegrendszer

Ez az idegrendszeri átalakulás viszont ettől még jelentős. A ma felnövekvő generációhoz jóval inkább igazodnia kellene például az oktatási rendszernek is. Tóth Dániel, „Pszichológus pasi” elmondta: a ma iskolásai a chatablakokban rövidítve, tömören kommunikálnak, ami azt eredményezte, hogy sokkal lényegre törőbb nyelvezethez alkalmazkodtak. Mindeközben rászoktak arra, hogy a sok és bonyolult információt hordozó anyagokat videó formájában gyorsabban és érdeklődőbben dolgozzák fel. Faragó Melinda szerint meg kell fontolnunk azt, az alapítványi iskolákban már fel-felbukkanó megközelítést, hogy a kortárs irodalmat olvasva, míg a többszáz éves műveket filmen oktatják. Ez nem elbutulás, nem ördögtől való dolog, hanem gyakorlatilag olyan evolúciós lépés, amelyet ember alkotta tárgyak indukáltak.

Akkor mit is tehetünk?

El kell fogadnunk, hogy ezek az eszközök az életünk részei. Balog Gyöngyvér, startup alapító hangsúlyozta, az a legfontosabb, hogy tudatosan neveljünk. Kezdjük el mi magunk bevezetni a gyerekeinket a digitális világba! Meg kell nekik mutatnunk, mit szabad és mit nem. Ha tiltjuk, vagy mi, szülők nem viselkedünk úgy, hogy időnként „jelen vagyunk”, az veszélyes. A gyermekkori tiltások okozzák a felnőttkori függőségek (!) nagy részét. A legfontosabb azonban az, hogy nekünk kell példát mutatnunk. Igenis tegyük le az okostelefont, ne válaszoljunk azonnal a csipogó üzenetekre, ha közös programunk van! Főleg pedig ne nyomjuk unaloműzőnek a gyerek kezébe, hogy hallgasson már végre!

Hogyan tovább?

A #kikapcs- Mobil OFF, élmény ON mozgalom szándéka, hogy mind több olyan nívós szolgáltató partnerrel működjön együtt, akik zászlojukra tűzik a valós élmények fontosságát és felelősséget vállalnak működésük során, hogy látogatóiknak úgy nyújtsanak értékes kikapcsolódást, hogy azok valóban ne hiányolják a kijelzők tapicskolását.

A szakértői vonal pedig további lehetőségeket nyit meg. A későbbiekben még szélesebb köröket kívánnak üdvözölni beszélgetéseiken, illetve nem titkolt cél, hogy összefogva kutassák is a terület kérdéseit.

Szakértőink a kütyümentes vakációról

Megkérdeztük szakértőinket, miként is támaszthatunk alternatívákat a digitális eszközök “nyomkodásával” szemben. Megtudhatjuk, mire figyeljünk oda mind a saját életvitelünket, mind gyermekeink nevelését illetően.

Balog Gyöngyvér, startup alapító

Mit tehet a szülő?

Faragó Krisztián, kreatívigazgató

Segíthet-e egy videós?

Villányi Gergő, pszichológiai tanácsadó

Hol van az egyensúly a virtuális valóság és való világ között?