Magazin

“Arra bíztatjuk a követőinket, hogy higgyenek az álmaikban”

Aneet&Ancsa

Csaknem 300 000 állandó feliratkozó követi az életüket a Youtube-on, és ennél még jóval többen megnézik a videóikat. Anett & Ancsa elárulta, nagyon fontosnak tartják, hogy a csatornájukon az online világ mellett a való élet örömei is hangsúlyt kapjanak.

Elképesztő egymásra találás az övék: Anett Zalaegerszegen, Ancsa pedig Budapesten él, ám ez nem akadályozza meg őket abban, hogy közös videókkal szórakoztassák egyre növekvő rajongótáborukat. A csatornájukon élő egyenesben játszanak internetes játékokkal, amit a vicces kommentárjuk tesz igazán érdekessé. Gyakran kilépnek a gameplay világából, hiszen színésznői ambícióik is vannak: rögtönzött, szórakoztató jeleneteket is bemutatnak a nézőiknek, sőt újabban már Ancsa az önálló csatornáján, a Polla Chanelen komolyabb témákkal, így a tinédzserek lelki gondjaival is foglalkozik.

A távolság nem akadály

„Igyekszünk minél több szórakoztató videót készíteni, amit sajnos gyakran nehéz megoldani, mivel messze lakunk egymástól – meséli Ancsa. – Ezeket a közös és saját csatornámra készített videókat leszámítva én csak tanulásra és munkára használom a gépemet, igyekszem a lehető legtöbb időt a családommal és a barátaimmal tölteni. Imádok utazni, olvasni, és támogatom, hogy a felnövekvő generáció se a gép előtt tespedjen egész nap! Azt hiszem, ez a csatornák sokszínűségén is látszik.” „Én a barátommal szoktam a gépen játszani, mert valóban szeretek, és nem csak a videózás miatt – veszi át a szót Anett. – Fontos nekünk, hogy egy-egy közös videónkkal feldobjuk a nézők hangulatát, és ötleteket adjunk a mindennapjaikhoz is. A közönségünk felvetéseire rendszeresen reagálunk, és előszeretettel forgatunk olyan témákban, amelyekről tudjuk, hogy érdekli őket.”

A két lány örömmel újságolja, hogy hamarosan meglesz a csatornájukon a 300 000. feliratkozó. A hatalmas nézettségnek köszönhetően egyre több szponzoruk van, ami azt jelenti, hogy ugyan még húszévesek sincsenek, de már egyre ritkábban van szükségük a szüleik támogatására. Amikor annak idején buliból videózni kezdtek, még nem gondolták volna, hogy a közös hobbijuk alapozza meg a felnőtt életüket.

Egymásra találtak

Kíváncsian kérdezzük a lányoktól, hogyan ismerkedtek meg és alakult ki a barátságuk. „12-13 évesek voltunk, és internetes játék közben barátkoztunk össze a chaten – meséli Ancsa. – Úgy egymásra találtunk, hogy mindennap rohantunk iskola után haza a monitor elé, hogy beszélgethessünk. Általánosban talán a külsőm miatt nem voltam népszerű, jól ki is közösítettek, így nem csoda, hogy Anett lett a legjobb barátnőm az ország másik csücskében, akire az éteren át mindig számíthattam. Aztán amikor megkezdődött a nyári szünet, ő összecsomagolt és meglátogatott Pesten.” A lányok már akkor megbeszélték, hogy együtt fognak videoblogot indítani. „Akkoriban még nem voltak Magyarországon lány vloggerek, úgy éreztük, ezen ideje változtatni – emlékszik Anett. – Még aznap felvettük az első bejelentkezést, és hihetetlenül izgultunk, amikor megosztottuk a világhálón. Nagy örömünkre perceken belül jöttek is a pozitív nézői reakciók, így lelkesen folytattuk a vlogolást. Nagy meglepetésünkre hamarosan lett ötezer állandó nézőnk, amitől igen fellelkesültünk. A barátságunk és a közös hobbink is egyre fontosabbá vált.”

Anett&Ancsa

Nincs rivalizálás

A lányok imádnak vicces jeleneteket kitalálni és előadni – ez az, ami őket leginkább szórakoztatja. „Kislányként gyerekmodell voltam, szerettem szerepelni és a videózással ez visszatért az életembe – mondja Ancsa. – Anettel szerencsére nem rivalizálunk egymással, úgy álmodjuk meg a jeleneteket, hogy megmaradjon a szereplésünkben az egyensúly.” „Én nehezebben szoktam hozzá a szerepléshez – vallja be Anett. – Eleinte elég önbizalom-hiányos voltam, és pár, rám nézve negatív komment után abba akartam hagyni az egészet. Ancsa azonban lelket öntött belém, nem hagyta, hogy eltűnjek a videókból. Jó érzés, hogy mára engem is megszeretett a közönség. A rosszindulatú megjegyzésekkel pedig már nem foglalkozom.” A lányok szeretnének a követőiknek jó példát mutatni, fontos számukra, hogy motiválják a fatalokat. „Azt üzenjük a közönségünknek, hogy merjenek küzdeni az álmaikért és hogy a semmittevés, az értelmetlen mindennapok nem jelentenek többet, mint elvesztegetett időt. Fontos, hogy építsék a jövőjüket, és találjanak rá valamire, ami annyi örömet szerez nekik, mint nekünk a videózás” – mondja Anett, majd búcsúzkodni kezdenek, mert még előttük áll a mai forgatás.