Magazin

Várnagy Andrea: “A zene híd a lelkek között”

Nemrégiben vette át a Liszt Ferenc-díjat Várnagy Andrea zongoraművész. A háromgyermekes édesanya idén megbizonyosodott arról: ahogy élőben, úgy az online térben is összeköti az embereket a zene.

Nem tudunk nem ezzel kezdeni: nemrégiben megkaptad a Liszt Ferenc-díjat, amely a magyar állam által adományozható legnagyobb szakmai kitüntetés, minden komolyzenész álma. Milyen érzés?

Egy ilyen díj csodálatos, mert nagyon komoly visszajelzés arról, hogy a munkám hasznos és érdemes az elismerésre. Ugyanakkor korábban mindig azt hittem, ha megkapom ezt a díjat, akkor elönt majd a „megérkezés” érzése, és egy kicsit hátradőlhetek. Nem ez történt, sőt! Ezáltal új lendületet kaptam, és számos további lehetőség nyílt meg előttem.

Azért gondolom, a karantén a te lendületedet is visszavetette.

Igen, ez a szokatlan helyzet számomra is sok kihívással járt, mind művészként, mind magánemberként. Az egész életem a személyes jelenlétről és találkozásokról szólt, aztán egyszer csak jött a világjárvány, amikor a tanulástól a bevásárláson át a barátokkal való kapcsolattartásig mindent digitálisan kellett intézni. Ez sokszor vicces helyzeteket is eredményezett. Háromszobás lakásban élünk, a gyerekeimmel, így gyakran előfordult, hogy az egyikben a színművészetis nagylányom énekelt, a másikban a zongorista lányom készült a zeneakadémiai felvételijére, a harmadikban pedig a tizenegy éves kisfiam küzdött a digitális oktatás nehézségeivel. Bizony sokszor a fürdőbe zárkózva, a kád szélén ülve intéztem a munkámat. Ami viszont csodálatos, hogy a karantén alatt bebizonyosodott: a zenét nem lehet a négy fal között tartani, mindig utat talál a hallgatóságához.

Mire gondolsz pontosan?

Évek óta aktív közreműködő vagyok az Erzsébet tábor művészeti programjaiban, mégis váratlanul ért az a szokatlan felkérés, hogy a karantén alatt otthon készítsek zenei videókat a gyerekeknek. Megfelelő eszközök híján először el sem tudtam képzelni, hogy ez miképp kivitelezhető, annyira távol állt tőlem az egész, de jellemzően sosem ijedek meg az új kihívásoktól, mindig a megoldásra koncentrálok. A gyerekeim nagyon sokat segítettek az ehhez szükséges technikai tudás megszerzésében, és spontán, kedves kisfilmek születtek, amelyek olyan szép sikert futottak be az online térben – még a tengerentúlon is nézték őket –, hogy már huszonöt rész is elkészült. Annyira belejöttünk, hogy a jövőben is folytatjuk a sorozatot. Ez a nehéz helyzet olyan kapukat nyitott meg, amikre korábban nem volt példa.

Idén elkészült a ZeneVarázslat – Lélekhíd című albumod, amely azért is különleges, mert a lányaid, Lili és Laura is közreműködik rajta.

Így van! Az albumon hallható komolyzenei művek köré szőtt keretmesénk mondanivalója kapcsolódik a Mobil Off-élményvilághoz! A történet elején ugyanis a főszereplő,  Violin mobilja véletlenül beleesik a zongorába. A kamaszlány a telefonját keresve találkozik egy zongoristával, aki megmutatja neki a zene csodálatos világát, és elmondja, hogy nemcsak a zongora, hanem a szív billentyűin is lehet játszani. A mese üzenete nem az, hogy ne mobilozz, hanem az, hogy olykor azt letéve találd meg a csodát, akár a zenében is. Nemcsak a lányaimmal, hanem a tizenegy éves Lóci fiammal is alkottam a karantén alatt. Iskolai feladat volt, hogy készítsük el annak a háznak a makettjét, ahol élünk. Óriási lelkesedéssel vágtunk bele a dologba, amiben közösen élhettük át az alkotás örömét.

És hányast kaptatok?

Négyest! Egy világ omlott össze bennem. Az indoklás szerint azért nem lett ötös, mert nem volt elég részletgazdag. Viccet félretéve nem is ez a lényeg, hanem az, hogy az otthoni, közös alkotás igazi harmóniát teremt a szülő és a gyerek között. A karantén alatt mi rengeteget muzsikáltunk, jó nagyokat beszélgettünk, társasoztunk. Folyton utazó zongoraművészként igazi ajándék volt ez az együtt töltött idő. Emellett tavasszal online zongorakurzusokat is tartottam, ami szintén egy különleges megtapasztalás volt.

A kurzusaid a határokon átívelő ZeneVarázslat-mozgalom részei. Mi mindent csinálsz a kezdeményezés keretében?

A munkásságom egyik legfontosabb része ez! A program küldetése, hogy a gyerekek kötetlen formában ismerkedhessenek a komolyzenével, nem a hagyományos, eddig megszokott módon. A célunk, hogy interaktív formában, a társművészeteket is bevonva minél közelebb hozzuk a fiatalokhoz a klasszikus zenét, segítve annak megértését, hogy mit üzennek a zeneszerzők a hangokon keresztül. Különös ajándék, hogy a koncertjeimen sokszor Lili lányom a muzsikustársam a négykezes zongoraművek előadásában. Igazi siker, hogy a ZeneVarázslat mára mozgalommá fejlődött, amelyet a koncertek mellett nemzetközi zongoraversenyek, kurzusok és táborok is színesítenek. A tehetséggondozás is fontos része a programunknak, számomra nagyon nagy öröm, ha egy-egy kiemelkedő tehetségnek segíthetünk, hogy sikeresen indulhasson el a zenei pályáján.

Most éppen valóban szabadok vagyunk, nincs karantén, de nem tudjuk, meddig lesz ez így. Hogy kezeled a bizonytalanságot, tervezhetetlenséget?

Az ember jellemzően a biztonságot keresi, ez adja meg számára a megnyugvás és a boldogság érzését. Ez a helyzet rávilágított arra, hogy el kell tudnunk fogadni, nem mindent mi irányítunk. Az évem első féléve tele lett volna csodás koncertekkel, programokkal, amiket a járványhelyzet miatt lemondtak, ugyanakkor később arra eszméltem, hogy ez a különös időszak számos új kihívást és érdekes helyzetet hozott, amit kár lett volna kihagyni az életemből. Tanultam, fejlődtem, gazdagodtam általa. Fontos, hogy még a legnagyobb megpróbáltatások idején is bízzunk az égi gondviselésben, abban, hogy semmi nem történik velünk véletlenül és mindig akad új lehetőség, csak merjünk tiszta szívvel belevágni.

A cikk a #kikapcs magazin IV. évfolyam őszi számában jelent meg