Magazin

Zeneterápia – gyógyító dallamok

Ki látott már zeneterapeutát? Mindenki! Hiszen átvitt értelemben mindannyian azok vagyunk zenehallgatás közben. A zeneterápia azonban jóval több ennél.

Zenére mindenkinek szüksége van. Ha kell, megnyugtat, segít a koncentrálásban, gyorsítja a munkát, boldoggá tesz, erősíti az immunrendszert. Amikor zenét hallgatunk, valamilyen szinten saját magunk zeneterapeutái vagyunk, anélkül, hogy tudnánk róla, hiszen pontosan az adott lelkiállapotunkhoz, tevékenységünkhöz választunk dallamot. A zenehallgatás mégsem keverendő össze a zeneterápiával, hiszen az utóbbi során a zene eszköz, a gyógyító folyamatok kísérését pedig képzett szakember végzi.

Hat a lélekre

Minden gyerekmondókának, térden zötyögős Hóc, hóc katonának, óvodai zenés foglalkozásnak, iskolai énekórának terápiás hatása van. „A zeneterápia bármilyen korosztálynál használható. A zene elsősorban a lélekre hat, alkalmas arra, hogy javítsa a lelki deficitünket vagy egy traumát helyrehozzon, ezért nevezzük terápiának. Gyerekeknél például válás feldolgozásában, kamaszkori problémáknál, fiatalkori függőségek kezelésében, felnőtteknél a hétköznapi sérelmeknél és több pszichés betegségre jól alkalmazható – sorolja Wittmann Zsuzsanna zenei mentálhigiénikus, terapeuta.– Emellett a zene képességek, készségek fejlesztésére, térirányok rögzítésére, tanulási nehézségekre, kisgyerekek korai fejlesztésében vagy gyógypedagógiai problémáknál, például autizmus spektrumzavarral élő gyerekeknél is rendkívül hatékony. Bármilyen esetről is van szó, a szakember pontosan tudja, mit miért használ.”

Örömzene másképp

„A zeneterápia során általában kétféle módszert alkalmazunk – folytatja szakértőnk. – Az aktív módszer, amikor „csináljuk a zenét”, a befogadó módszer, amikor pedig hallgatjuk. Amikor „zenét csinálunk”, nem a hagyományos értelemben vett zenélésre kell gondolni, a foglalkozásokon inkább zaj hallatszik. Ez egy semmiféle zenei előképzettséget nem igénylő, egyéni vagy csoportos zenélés. A hangszereket nem kell szabályosan megszólaltatni, mindenki úgy használja őket, ahogy akarja, dobol rajta vagy kocogtatja. Hangszert sem kell feltétlenül választani, mindenki használhatja a saját testét, tapsolhat, csapkodhatja a mellkasát, combját, akár kurjongathat is, de már a hangszerválasztás is jelezheti az aktuális lelkiállapotot. A gyerekek általában nyitottabban, rugalmasabban reagálnak, a felnőttek néha zavarba jönnek egy xilofontól, mondván, már nem óvodások. Csoportban spontán elindul egy improvizációs játék, amiből kialakul egy együttműködés, olyan fajta kommunikáció, amit szóban talán nehéz lenne kifejezni. Szép folyamat, ahogy a csoport egymásra hangolódik, és a kezdeti hangzavarból létrejön egy egységes ritmusú zene.”

A szavakon túl

A zeneterapeuta szerint egy hangszeren sokszor olyan érzéseket is ki tudunk játszani magunkból, amiket szavakkal nem biztos, hogy ki tudunk fejezni. „A zenélés végén mindig megosztjuk, ki mit érzett játék közben. Nem a közvetlen lelki problémáról, nem a konkrét sérelmekről beszélünk, hanem arról, miért azt a hangszert választotta, vagy hogy érezte magát zenélés közben. A módszer azért hatékony, mert el tud távolodni a problémájától, és ki tudja fejezni az érzelmeit anélkül, hogy azt érezné, magáról kell beszélnie, mert »csak« a zenéről beszélgetünk. A receptív, befogadó módszert akkor alkalmazzuk, amikor az illető már képesnek érzi magát, hogy beszéljen a problémájáról, de akkor sem kötelező. Elég, ha a zenehallgatás közben feltörő érzéseiről mesélni kezd” – zárja szavait Wittmann Zsuzsanna.

Mire jó a tibeti hangtál terápia?

A terápia során a képzett hangterapeuta a hangtálak által kibocsátott hanghullámok, rezgések segítségével
dolgozik, úgy, hogy a test különböző részeire helyezi a tálakat. Ennek a módszernek a részletesen kidolgozott, hiteles változata a Peter Hess-féle hangterápia, amely széles körben hatékonyan használható a fájdalomcsillapítástól a gyógypedagógiai fejlesztésig. Testünk nagy része víz, ami a csontok, üregek mellett leginkább
vezeti a rezgéseket, ezért a hangtálak hatása olyan mélyre jut szervi szinten, amire egy normál manuális
terápia nem képes. Hatása összetett, a rezgés gyógyít, miközben a hang nyugtatólag hat a lélekre.

Cikkünk a #kikapcs magazin IV. évfolyam őszi számában jelent meg